Az önkéntesség története

Már az ókori társadalmakban is jelentős szerepet játszott a közösség életében való aktív részvétel. Az ókori athéni demokráciában például nemcsak joga, de kötelessége is volt a választójoggal rendelkező polgároknak a választásokon való részvétel. Ugyanígy, a gazdagoknak adóznia kellett a közösség javára, melyből békeidőben színházi előadásokat és sportversenyeket, háborús időben pedig a hadi felszerelkezést támogatták. Bár ezek a tevékenységek nem nevezhetőek a szó szoros értelmében önkéntességnek, hiszen kötelező felajánlásokról volt szó, mégis letették a közösségi adakozás alapjait.

A nagy világvallások mindegyike támogatta, és támogatja ma is a szegényeknek való adakozást. A zsidó vallásban ezt cedakának, az iszlámban zakatnak, a kereszténységben caritasnak hívják, és a lényege az, hogy a közösség minden tagjának lehetősége legyen a vallást gyakorolni, annak megfelelően élni. Az adakozás gyakorlatát a távol-keleti vallások is támogatják, és hisznek abban, hogy koldusnak adni megtisztulást jelent a bűnöktől.

A népesség növekedésével a középkorban természetesen a szegények száma is megnőtt, és a szegényekről való gondoskodás intézményesülni kezdett. Európában ezt a szerepet a szerzetesrendek vállalták fel. A szegénység tömeges jelenséggé vált, amikor a XVI-XVII. században elkezdődtek az úgynevezett „bekerítések”, azaz a földbirtokosok a közös legelőket, majd bérlőik legelőit kerítették el, hogy kiterjesszék juhlegelőiket. A probléma olyan nagy méreteket öltött, hogy Angliában I. Erzsébet királynő 1601-ben meghozta az első szegénytörvényt, amely hatósági úton, a szegényeket büntetve kívánta kezelni a problémát. Ezt a gyakorlatot azután a többi európai ország is átvette, így szegények segítése némiképp háttérbe szorult.

A következő változást a munkásjogi mozgalmak hozták, amelyek ismét felvetették annak kérdését, hogy a szegénység nem (csak) az egyén hibájából, a saját sorsáért való felelősség vállalásának hiányából ered. A XIX. századtól újra előtérbe került tehát a jótékonykodás, segítő asszonygyülekezetek és egyéb szervezetek alakultak. A settlement-mozgalom pedig már egyértelműen arra épített, hogy a szegényekkel partneri viszonyt kialakítva kell őket nehéz élethelyzetükben segíteni.

A modern önkéntesség már számos társadalmi funkciót lát el: a mai önkéntesek meggyőződésből csatlakoznak olyan ügyekhez, amelyben hisznek, és készek munkájukkal segíteni. A közösségi élet aktív résztvevőjeként pedig a politikai térnek is aktívabb részesei lesznek, azáltal nemcsak a szűkebb közösség, de a tágabb társadalom építésében is részt vesznek.